Megkönnyebbülés…minden könnyedség nélkül!

 Brazília – Chile, legszívesebben egy szót sem írnék róla, leírhatatlan brazil válogatott, gyenge középpálya, láthatatlan klasszis, egyre vörösödő Scolari fej. Általában, ha Brazília kiesik egy világbajnokságról az mindig fájdalmas, hiszen akkor egy kicsit a játékos futballtól is búcsút vesz a nagyközönség. De most, csak azért izgulhatunk, hogy a brazilok ne szenvedjék el csapatuk kiesését. Eddig az volt a kérdés ki verheti meg a brazilokat a vb – n,most hogy mikor esnek ki? Elismerem, hogy lélektanilag az egyenes kieséses szakasz első köre a legnehezebb, sőt még azt is, hogyha nincs az a védelmi hiba lehozták volna a mérkőzést a brazilok, de ez sem mentség a mutatott játékra. Mindez úgy érzem nem Chilén múlott, ők hozták amit tudtak.  Mi tartotta bent a brazilokat, a csoda, a sors, a szerencse, egy biztos úgy tűnt ha holnapig játszanak akkor sem rúgtak volna gólt. Lehet, hogy a riói krisztus szobor tekintetét a stadionra vetette, lehet, hogy a brazil emberek sóhaja fújta a labdát kétszer is a kapufára, lehet hogy amit a sors 1950 – ben elvett a braziloktól most visszaadta, akkor kapus Barbosa volt az antihős, most pedig Julio Cesar a hős. image_129.jpg

Könnyen a brazil futball waterloojának szemtanúi lehettünk volna. Hogy miért? Nehéz mélységében válaszolni erre, ezért csak tapogatozók. Lehet, hogy a nyomás otthon nagyobb, és nehezebb az oldotabb könnyedebb játék, a jobbik oldal megmutatása, de ha kritikusabb akarok lenni a selecao inkább egy brazil Chelsea a chelsea braziljaival, mintsem a nagybetűs brazil válogatott; jogo, bonito nélkül. Ugyanakkor benne van a nagy ellentmondás, hiszen europaizáltsága ellenére hiányzik az a koncentráltság ebből a csapatból, amely a korábbiakban megvolt, amely a játékot szolgálja, és a fantáziát alátámassza, soha nem láttam egy Pelét egy Zicot egy Rivelinot egy Dungát, de Ronaldot sem, hogy szögletnél vagy egy kimaradt helyzet után kiintegetni a nézőknek további buzdításért, vagy pacsizgatni, bubólgatni az ellenfelet, ezekre ott van a gólöröm és a mérkőzés utáni kézfogás, átszellemültség nélkül varázsolni sem lehet. A fentiek csak a hiányosság jelei, ezek utalhatnak a játékfilozófia és az alkotáshoz szükséges intuició hiányára is. Ha ezek meglennének nem lenne teher a hazai pálya, csupán előny. Mindenesetre az a brazil állapotokra utal, hogy nem tudtak a saját rendezésű vb – re egy olyan csapatot felépíteni, amely ha álmából felébresztik akkor is jobb 2-3 góllal Mexikónál és Chilénél. image_130.jpgEmlékszem, hogy az 1994 -es csapatot az elődök technikailag inkább vegyesnek mintsem jónak írták le, de hol van a brazil csapatban ma egy Dunga aki akkor az egész csapatot írányította, aki hátul elkérte a belső védőktől a labdát, és ha kellett rövid, ha kellett 50-60 m -es átadásokkal dobta támadásba társait, e mellett csúszott mászott, vagy Leonardo aki akkor még balhátvédből írányította a támadásvezetéseket és Bebeto aki támadóként gyakorlatilag a harmadik irányító szerepkörében vissza – visszalépve mozgatta a csapatot. Akkor fanyalogtunk, hogy azt az ezer sebből vérző, fáradt olasz válogatottat csak büntetőkkel verték meg a brazilok. És most, ki mozgat – ki írányít ebben a válogatottban? Mindennek ellenére még mindig ők az esélyesek, a Chile elleni találkozó fordulópont lehet, átlendülhetnek a holtponton, kell is mert Kolumbia úton van, és Chilénél technikailag jobb és más stílusú csapat is.   És, hogy hol vesztette el Chile, és hol nyerte meg Brazília a tizenegyespárbajon belül a meccset, talán ott, hogy Chile nem követte azt az aranyszabályt, hogy a két legbiztosabb rúgót az elejére és a végére kell tenni, az első önbizalmat ad a többi rúgónak, az utolsó pedig lezárja. Vidal fizikai állapota és lecserélése ezért is fájhatott nekik. Persze a cseréket és a pihentebb futballistákat kell preferálni, de a fenti elv betartása döntő lehet. A brazilok tartották magukat ehhez, bár Neymar begörcsölt láb után úgy, hogy a második félidőben szinte láthatatlan volt, nem adtam érte sokat, hogy berúgja. Roberto Baggio 1994-es képe derengett fel. Neki ez sokat jelenthet a továbbiak tekintetében. A brazilok ritkán veszítenek büntetőpárbajt, de most ehhez is közel álltak. Julio Cesar átvezette őket a Rubiconon, de hogy lesz – e ebből Veni, Vidi , Vici és világbajnoki koronázás?! Eszünkbe juthat az, ahogy Oliver Stone továbbvitte a Nietzsche-i gondolatot…a brazilok bele néztek Chile ellen a szakadékba, a kérdés az, hogy megtalálják-e az önmagukhoz és a sikerhez vezetô utat. Nincs sok idejük rá…

image_128.jpg

Hagy egy válasz