Másnaposság : Vége a világbajnokságnak!

image_217.jpg

Telítettség, üresség, hiányérzet, igazi másnaposság keríti hatalmába ilyenkor az embert. Sok volt, jó volt, de lehetett volna jobb; most vissza kell zökkeni a valóságba, reménykedni hogy a magyar csapatok valamelyike életben marad a nemzetközi kupasorozatokban az őszi idénykezdetre is, figyelni hogyan forgatják az európai sztárklubok a pénzüket és a játékosokat a piacon. Hogyan lehet rekonstruálni a világbajnokságot másnaposan, természetesen a benyomások és az élménylenyomatok alapján. Jobb volt, mint a dél – afrikai világbajnokság, de azért az erős túlzás, hogy az egyik legjobb volt, viszont azt meg kell jegyezni, hogy azok a vb – k általában jobbak, ahol a rendező ország komoly futball kultúrával és hagyománnyal rendelkezik.  Itt is azért lehet egy erős hiányérzet, hiszen a brazil válogatott valljuk meg rendesen átvert minket, egy gyenge brazil csapat minden tornán fájna a labdarúgásnak, nemhogy egy Brazíliában rendezetten, ami erősen rányomta a bélyegét a torna színvonalára.   Hiányzott egy igazi klasszikus meccs az egyenes kieséses szakaszból, amely nem a szűk történeti értelemben első és így egyszeri eseményként marad meg, mint a brazil agónia és összeomlás, Klose és a német válogatott legjei, hanem az emlékezetünkben hagy nyomot bennünk a maga változatosságával, színvonalával, játékával. Az elsőt szinte már annyiszor hallottuk, hogy erősen inflálódott, inkább újságírói eufemizmusként hatnak mintsem szurkolói élményként.  Természetesen a kommentárok tekintetébe működik “jaj a legyőzöttek – elv” és a győztes mindent visz meglátás, az összképet nézve megérdemelt a német siker, a szervezettség, a szisztematikus építkezés, az életkor, a támadófelfogás, amely a Bundesligára is jellemző, de azért a németek brazilok elleni triumphusát az argentinok ovatiora redukálták, s nem sok kellett, hogy azzá sem.

image_222.jpg

Mégis megérdemelt volt, a győztes gól is felfogásukat tükrözte – egy szép elvonó helyezkedés után, Götze besprintelt az üres területre –  hiába volt olyan periódus, amikor az argentinok közelebb álltak a világbajnoki trófeához, ők a klasszis csatárok hiányát nem tudták pótolni javuló csapatjátékukkal, Di María nagyon hiányzott az utolsó két mérkőzésről. A németek és a hollandok felvállalták önmagukat, a dél – amerikai nagyok kevésbé, hiányzott náluk a hazai íz, olyan meglepetésemberek, akik igazi fordulatokat hozhattak volna. Szerencsére ott volt Costa Rica, amely megmutatta a latin – amerikai futball igazi erejét, a benne lévő potenciált és ha nincs az a drámai hosszabításos mérkőzés a görögök ellen tíz emberrel, talán nagyobb meglepetésről is beszélhetnénk esetükben mint a 7:1. Nem ezt módosítanom kell, a brazilok katasztrofális veresége mindent visz. Mindenestre az ritka, hogy valamelyik csapat egymás után két hosszabításos mérkőzést be tudjon húzni, Costa Ricának, Hollandiának és Argentínának sem sikerült.  A németek győzelme ellenére ha én 8 – 10 éves kis srác lennék, Messi és Robben mozdulatait lesném, milyen helyzetben milyen megoldással élnek. Mert nélkülük bizony vérszegény lett volna a vb. Egyéniségek, jól cselező, improzatív futballisták nélkül a labdarúgás nem labdarúgás, ők mentették meg számomra a vb – t. Robben volt a vb legjobb játékosa.

image_219.jpg

Messit lehet kritizálni, de nem ildomos, ő repítette a Barcelonát az elmúlt években nem látott magasságokba, egy kicsit kifacsaródott, nehéz éve volt, de bevezette Argentínát a döntőbe, ahol azért nagyon egyedül volt, kicsit úgy érezhette magát Di María sérülése után, mint Maradona Caniggia nélkül az 1990-es németek elleni döntőben. És ne felejtsük Messi elvállalta a hollandok ellen a büntetőknél az első tizenegyest, Robben nem lépett eggyel előrébb Van Persie megüresedett helyére csak a másodikat rúgta. Nüanszok, de döntő momentumok! Messi játékát behatárolta az is, hogy stabilizálni kellett a védekezést és hát az argentin csatárok sem összjátékban sem góllövésben nem mutattak sokat. Mascherano annál inkább, remekül játszott, különösen a hollandok és a németek ellen.  Mit hiányolhatunk? Eltűntek a vérbeli írányítok és középcsatárok, ha a közelmúltat nézzük egy Zidane vagy egy Figo meghatározta az egész csapata játékát és szellemi fölényt biztosított csapatának. A csatárok esetében érdekes volt látni, hogy mennyire nem érzik a visszalépések ütemét a kényszerítőkre, különösen olyan csapatoknál volt ez érdekes, mint az argentin vagy a brazil, amelyek híresek erről.

image_220.jpg

Az argentinoknál voltak erre törekvések,mikor időszakosan két csatáros játékra álltak rá, csak nem tudták végrehajtani, a braziloknál még a törekvés is hiányzott. Ily módon nem látthatunk tőlük a rájuk jellemző pazar kombinációkat.   Kevés volt a jó lövés, ebből fakadóan bombagólok sem születtek igazán.  Mindenesetre nemsokára FIFA elnök választás lesz és mennek a lózungok a szabályváltoztatásokról, videobírók stb, tovább amerikanizálni a sportágat, ami csak rossz lehet. Miközben a lesszabályt olyan képlékennyé tették az évek során, hogy az már kontraproduktív lett, hol szétfeszíti hol pedig túl összehúzza a játékot.  A másnaposság beszélt a utolsó sorokban, a hiányérzet kicsit túlteng, de a világbajnokság a futball igazi ünnepe, amikor kicsit megáll az idő és ahol a futballkultúrák igazán megmutathatják igazi arcukat. Többé – kevésbé így volt ez most is. Reméljük mi is megtaláljuk a megfelelő hozzáállást, régi – új stílusunkat, kultúránkat és négy év múlva mi is megmutathatjuk arculatunkat a világnak. Ahhoz, hogy ne csak a miniszterelnök, hanem a csapat is ott legyen Oroszországban, a labdarúgást szeretni kell,a befektetés szükséges, a szakértelem viszont nélkülözhetetlen! Az utóbbi erodálódása miatt tűnik oly távolinak ez a közeli cél, szakmai tőke nélkül nem emberekbe fektetnek be. A magyar futball addig nem mutathatja meg arculatát, amíg az csak szájból és szemekből áll és nem rendelkezik igazi mimikával.

image_221.jpg

Hagy egy válasz