Kaszálástól a kapásrúgásig, egy levélhordó, két irodalmár és a futballista

Kaszálástól a kapásrúgásig, egy levélhordó, két irodalmár és a futballista

Néhány gondolat a futball tradíció átmeneteket őrző jellegéről

Ignotus írt arról a levélhordóról, aki kaszálást látott a fővárosi gyepen, s maga is neki gyürkőzött, hogy de jó lenne kaszálni. A fia bizony már nem fog kaszálni.” Schöpflin Aladár ezen mondatai 1908-ban jelentek meg a Nyugatban, „A város” című esszéjében. Sok összefüggést sűrít magában e két mondat. A városiasodással járó átmenet, a tradíció és modernitás egy nemzedéken belüli keveredése, a nemzedékek közötti változás várható üteme jelenik meg előttünk. Az élet – és környezetváltozás és az érzelmi továbbélés testi – lelki megnyilvánulás érdekes együttesét tapinthatjuk ki kaszáló levélhordónknál.

Az egzisztencia átalakulása és az emberi belső kondíciók mélysége mentalitásbeli átmenetek keresésére ösztönöz minket. Elfogadhatjuk, hogy a levélhordónk fia nem kaszált többet Budapesten. Ellenben könnyen elképzelhetjük azt, hogy a fiú egy kaszáláshoz nagyon is hasonló mozdulatsor után kapásból gólt lő a zöld gyepen. Azt meg nagyon is lehetséges tarthatjuk, hogy a levélhordó fia láthatott és örülhetett ilyen típusú góloknak a húszas – harmincas évek magyar pályáin.

A „kaszálás” a köznyelvben és futballnyelvben is negatív felhanggal és képzettársítással bír. Ha viszont, a mozgások oldaláról közelítünk felé, akkor az aratásnál végzett kaszáló lendítés és a futballista lendítő mozgásai között hasonlóságot fedezhetünk fel. Sokaknak elsőként az ütősportok különböző mozgásaiból derenghet fel valami. De az eszközhasználat ne tévesszen meg minket, legalábbis ne ragadjunk le nála. A mozdulatsorok összevetésében segítségül hívhatjuk a paraszti élet kiváló megfestőit, így a németalföldi ifj. Pieter Brueghel vagy a francia Francois Millet aratóképeit. A könnyedebb és mozgalmasabb Brueghelnél, de a realista Millet-nél is érezhető a lendítő forgó mozgás megkezdése. A festői megközelítéseken érezhető a mezei munka nehézsége, még e begyakorolt, lendületes mozdulatok esetében is érezhetjük mindezt. Így például a fejek többnyire lefelé néznek, a föld súlyát és erejét sugallják.

millet_kariire-web

Ezzel szemben a labdarúgásban mintha felszabadulna a mozgás, a kaszáló mozdulat kapáslövéssé fejlődik. A kéz szabaddá válik, a kézmozgások és tartások segítik az egyensúlyi pillanat és erőátvitel megteremtését a rúgásoknál, a test finom műszerré válik. Egy kis 2 pengős labdarúgó-technikáról szóló futballkiadványban a következőket olvashatjuk:

„A mozgó labda rúgásánál különös fontosságot nyer az általános érvényű labdarúgó szabály: Szem a labdán! (eredeti kiem.) Vannak játékosok, akik eldőlve, kaszálásszerű (ered. kiem.) láblendítéssel lőnek csűddel kapura. A már ismertetett szabályok természetesen erre a rúgásra is érvényesek. Az ilyen lövés ritkán kerül a kapu fölé, inkább – mellé. Schaffer Alfréd és Orth György (ered. kiem.) volt igazán mestere ennek a lövésnek.”

A szerző, Pálfai János kiemelései szinte önmagukért beszélnek, de a labdarúgók mozgásáról készült rajzok és képek mesélnek igazán a labdarúgómozgás sokrétűségéről. A fej immár nem kizárólag lefelé néz, hanem tájékozódik (a labdát, a játékhelyzetet követi). Egy új, könnyedebb, ám összetettebb mozgás, mozgáskultúra születésének lehettünk szemtanúi.

1237203

A labdarúgó mozgáskultúrájában szabadság és az esztétikum egyszerre párosul. Nem véletlenül szereti a futballt paraszt-munkás, az ipari munkás vagy az értelmiségi, a kéz felszabadul, ám a test, a fej és az értelem szabadon dolgozik. Ezek az érzések villannak fel – fel néhol, a nem éppen futballrajongó Márai Sándor tollából, amikor 1928-ban a pesti futballról ír:

„A második félidőben az újonc is tudja az összes szakkifejezést, mindenki hozzászólhat, s mindenkinek polgárjoga van a pénzéért ahhoz, hogy megbírálja, ami történik. S mindenki egyformán érti, a kulisszatitkok olcsóak és napnál világosabbak. S mindenkinek az az érzése, hogy ha ráérne, ezt ő is tudja.”

Az utolsó mondat igazán a kifejező számunkra, a mi értelmezésünkben fellelhető benne az említett kapáslövés belső szabadsága, felszabadul a kéz, a fej és értelem túllendül. Nézzük a lendület társadalmi kilengését, egy zárt hierarchikus társadalmi forma megkerülésének esélyét. […] Pesten, a Franzstadtban és Újpesten minden lakatosinasnak az a titkos álma, hogy Konrád II. lesz belőle, s a miniszterek tapsolnak neki, és primadonnák meghívják teázni. […] –írja Márai

Érdemes Mária Sándor tárcájának első sorait, kiindulópontját, felvett nézőpontját idézni: „Május 18. Elfogulatlanul, életemben először s talán nem is utoljára, elballagtam vasárnap délután egy sportpályára, s megnéztem a pesti futballt.” Valami hasonlót megközelítést követtünk, csak mi futballból indultunk ki, és futball – technikához kerestünk friss pillantásoktól vezérelt képzettársításokat. Márai Sándor képzettársításaiból megpróbáltuk kiszűrni azokat, amelyek a futball mozgáskultúrájára utalhatnak. Márai tárcájában is többször megjelenik a „füves rét”,(egyszer szerepel a „zöld mező”), így például a következő összefüggésben: „… s ahogy ezek a kis, tömzsi primadonnái a füves rétnek kelletik magukat, egy – egy rúgás után néhány pillanatig sután sántikálnak, s kizsarolják a tömeg részvétét, hogy rögtön utána kutyabajuk se legyen. ”

gg2

Látjuk itt az álmodozó lakatosinas (vagy éppen levélhordónk fia) futballista – primadonnává válik, a futball pedig tömegszínházzá. Márainál ironikus élt, pejoratív értelmet kap a futballista, de valamilyen szinten feltűnik neki a játék új mozgáskultúrája: primadonna a füves réten. Futballnyelvünkbe is él, élt, átragadt ez a kifejezés. „Primadonna” „Színésznő” – szól a lelátói hang, de sokszor bizony ez a „tömzsi primadonna” a legjobb futballista, akinek mozdulatiért a néző kimegy a pályára. Egy lefojtott kaszáló mozdulat és egy óriási kapásgól, vagy egy finom elhúzós csel születik.

Márai Sándor friss lelátói szeme, polgári iróniája újabb érdekességet villant fel:

[…] A második félidőben már feltűnt nekem, hogy egy szőke szegedi fiú, akit, mint megjegyezték, nyolcvanmillióért vett a Bástya, hibát csinált, amikor lefelé vitte a labdát, egyenesen az ellenség ölibe vitte, el is vették tőle. Én úgy találtam, hogy ennek a szőkének a bokája vékony, s a fejtartása nem elég nemes, talán nem is tiszta vér, rosszul tették, ha nyolcvanmilliót adtak érte.

Egy tiszta, jóvérű kis barna alföldi magyar futballista mokányul nyargalászott a mezőn, a fejét fúrta a napos levegőbe, látszott rajta, hogy berúg itt a tömegtől, a naptól, a füves tértől, gyönyörű távokat futott, halkan nyerített egyet – egyet tavaszi kedvében, s csakugyan ő is rúgta az elsőt, utána hasra esett. Longchamp – ban ilyenkor lefújják a versenyt. […]

Versenylovak mint futballisták, a Párizs melletti híres lóversenypálya Longchamp és a pesti futballpálya, – ismét a „füves rét”. Márai ironikus képzettársításában ott van a tradíció és a modernitás ütközésének veszélyes elegye, az hogy a futball túllendült önmagán a versenysport és a tömegek találkozása révén már túl sok minden tapad a sporthoz. Ez a góllövő, a „hasra eső tömzsi primadonna” túllendíti a tömegérzelmeket, „s ahogy mindenki szakértő benne, s ahogy már van zsidókérdése is az egésznek, s ahogy az egésznek semmi köze az egészséghez és a sporthoz, – jegyzi meg Márai.

Az egyik leghíresebb "tömzsi primadonna"

Az egyik leghíresebb “tömzsi primadonna”

Vagy egy korábbi bekezdésben „Mikor elfoglaltam kényelmetlen és szűk helyemet a tribünön, egy ember tisztán és hallhatóan ezt mondta a hátam megett: >> A Ferencváros klubfanatizmusa árt a nemzeti érdeknek, <<. Ebben a pillanatban kezdtem el unatkozni.” – írja Márai. Mi is maradjunk a sportág szépségénél és esztétikájánál, de tartsuk meg Márai 1928-as irodalmi és ironikus szemét: a vágtató futballista képét. Vessük össze Schöpflin Aladár 1908-as írásával, amelyben a kasszálásra vágyó levélhordó előtt e sorokat olvashatjuk:

„Ma még érezzük a falusi eredet bélyegét önmagunkon, faluról jötteken. A gentry – származás még melankolikus szeretettel táplálja magában az apai négyesfogatok emlékeit. Láttam mozdonyvezetőt, aki épp oly virtussal torpantotta meg a lokomotívot a nyugati pályaudvaron mint az apja, az urasági kocsis a vasderes négyest a kastély udvarában.”

A ló, a kasza eltűnik, megjelenik a gép és a futball, de a gondolkodásbeli és mozdulatbeli érzület a mélységében tovább él. Mintha a belső kondíció bizonyos elemei áttevődnének a futballra, mintha bizonyos mozdulatok belsővé válnának. Amott vágtázás és virtusos megtorpanás, itt labdás és labdanélküli ritmusváltások, beindulások és gyors megtorpanások, fordulások és irányváltások. Minden, ami a futball sava – borsát és szépségét adja.

england-scotland-scrum-1878-001

Ne felejtsük a futball angliai megszületése és történeti fejlődése egybeforrt az ipari forradalom városiasodásával, a mezőgazdasági – ipari átmenetek társadalomtörténetével. A futball modern sport tradicionális keretben, füves réten és szabad levegőn, ahol a városi élet kifújhatja magát. Ahogy Márai is írja: „Levegő is van hozzá. Szabad tér, szabad levegő, valami a szabadságból. Egy délután szabadság, egy ordításnyi szabadság.” De hogy, miként hatott ez az átmenet és mentalitásváltozás például a magyar futballstílus kialakulására? Némileg ennek a hőskornak a kezdeteit kerestük, festői, irodalmi meglátások segítségével.

Szerző: Szekeres Diána/Centerhalf.hu

 

Hagy egy válasz